Szülő - gyerek - tanulás
Szülői elvárások
Amikor az amúgy jó eszű gyermek nem teljesít a szülő számára elfogadható eredménnyel, érdemes végiggondolni a tanulás lelki feltételeit.
A kudarcélmények, a negatív megerősítés könnyen átváltoztathatja a tanulás kezdetben örömteli folyamatát szenvedéssé.
Szülőként gondoljunk arra, hogy amikor túl sokat követelünk a gyerekünktől, előfordulhat, hogy egy életre elvesszük a gyermek kedvét a tanulástól. Nagy idegi terhelést, stresszt okozhatunk gyermekünknek, ha a teljesítményével többnyire elégedetlenek vagyunk, és idegesen, erőszakosan kényszerítjük őt a tanulásra.
A gyerek számára elég az a tudat, hogy nem felel meg az elvárásainknak, már ez is lelki sérülést okozhat neki, és így a tanuláshoz fűződő viszonya szorongással lesz teli.
Ki segítsen a gyereknek?
A tanulással kapcsolatos tanácsokat, irányítást sok esetben a gyerekek nehezebben fogadják el a szülőtől, mint a tanároktól, vagy egy harmadik személytől.
A szülő – gyerek viszony egy szeretetteljes, bensőséges viszony, ahol az érzelmek dominálnak, és ez különösen igaz a (kis)kamasz korra, amikor a gyermek bontogatja a szárnyait, és próbál "leszakadni" a szülőkről. Ezért a gyerekkel való napi tanulás konfliktust okozhat, és elmérgesítheti a viszonyukat. Ennek elkerülése mellett fontos lenne az is, hogy a gyerek hozzászokjon az önálló tanuláshoz, a felelősségvállalásához. Ha mindig ott áll mellette valaki, aki számon kéri és segít, akkor nem lesz képes egyedül boldogulni, megszokja, hogy van egy kontroll a feje fölött, így neki nem kell gondolkodni...
Ez nem jelenti azt, hogy szúrópróba szerűen ne ellenőrizzük az iskolai feladatok elvégzését, de érezze gyermekünk, hogy bízunk benne, és bizonyíthassa, hogy képes egyedül is boldogulni! Amennyiben eddig napi kontroll volt a gyermek tanulása felett, akkor javaslom, hogy az elengedés ne hirtelen, hanem szakaszosan történjen, és mindenképpen előzze meg egy felkészítés, beszélgetés az önálló tanulással járó feladatokról, felelősségről.
